Rab vagy. S bár hited a sebek belepték,

a sejtelem, hogy egyszer fölleled még
utad nyomát, életre csábítóbb,
s úgy kapsz az emberszíven, e törékeny,
de cicomás és rideg kőedényen,
hogy kiigyad és összetörd, mint Jób,

kinek cserepet se dobott a Sátán. -
Az ember kínja szól a kisded száján,
akármíly szép és édesen gagyog.
Ezért kell csókja, könnye asszonyodnak:

az ember szomjas és szomja nyomot hagy.
- Dalolom azt, ami nyomot hagyott.

(Sorsod Művészete -részlet-, Márianosztra, 1956. március)

1929. november 20-án született Dunakeszin, értelmiségi családban. Apját korán elvesztette. Két bátyja emigrációban halt meg. Attila a nagyváradi m. kir. "Gábor Áron" Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola tanulójaként 1945-ben az iskolával nyugatra ment. A németországi Friedrichshafenbe francia hadifogságba esett. Onnan 1946. október 23-án érkezett haza. A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1948-ban. Mérnök apja első világháborús vitézi címe miatt nem tanulhatott tovább egyetemen, vasesztergályos tanuló lett. Versenyszerűen sportolt. 1949-ben már a Magyar Öttusa válogatott keret tagja, pisztolylövésben legyőzi Benedek Gábor, későbbi olimpiai- és világbajnokot. Úszásban, lovaglásban is kiváló.

1950. december 8-án összeesküvés vádjával letartóztatják és 15 év fegyházra ítélik. Társai közül négyet halálra ítélnek, hármat kivégeznek. . A váci börtönbe viszik ahol a verselés mellett német, angol és francia költők verseit is fordítja.

1954. májusában írja első versét (Így bocskorosan), mely lelkierőről, optimizmusról tanúskodik. Ez Nagy Imre befolyásának, az átmeneti enyhülésnek az időszaka. A magánzárkákat nem használják, az elítélteknek megengedik, hogy a gombüzemben és csillámpala-műhelyben dolgozhassanak. Az addig csakis szemre húzott sapkával, hátratett kézzel és egyesével engedélyezett sétákat használhatják találkozásra, beszélgetésre. Valóságos irodalmi kör szerveződik itt (a Füveskert-csoport): Tóth Bálint, Szathmári György, Tollas Tibor, Péterfy Vilmos, Márkus László, Hámory Jenő Beszélgetnek, WC-papírra írt verseiket olvassák fel egymásnak. Később műveiket a nyugaton megjelent Füveskert-antológiában adják közre, mely a börtönkápolna előtti füves parkról nyerte a nevét.

A mocskos padlón fekszem,
hátam vetem a falnak.
- A fájdalmon... lehet-e versem,
hatalmad? -

Próbálgatom Anyám mosolyát.
Lelkére még dalaim szórnám...
Könnyeket, mik már nem fagynak át
a formán.

Másom sincs, Uram. Beérem
azzal, hogy arcodat viszem.
Csak így bírtam még el: kenyéren
és vízen.

(Kenyéren és vízen, Márianosztra, 1955)

1954. július 18-án a nagy dunai árvíz idején a váci börtönből a jéghideg, áradó Dunát nem csekély sportteljesítményként átúszva, Budapestre szökik. 3 nap múlva árulás miatt letartóztatják, újra bebörtönzik. A budapesti Kozma utcai fogházba viszik és hónapokig szigorított magánzárkában, sötétzárkában tartják. Innen 1956. október 30-án szabadul. November 4.-től szabadságharcosként részt vesz az utcai harcokban. A Rókus korháznál két szovjet tankot kilő, de egy T-34-es gépfegyver sorozatból halálos lövés éri. A költő földi maradványainak végső nyughelye ma a Kerepesi temető (Bp. Fiumei úti Sírkert) 21-es parcellája.

 „Hivd egybe ki hiv és magyar!

Hivd ki sebbel ékes!

Győzni fog, ki hinni akar,

s áldozatra képes!”

(Sírfelirata, 21. parcella)

Verseit 1957-től nyugaton a Nemzetőr c. folyóirat (Kecskési Tollas Tibor szerkesztésében) publikálta. Magyarországon 1991-ben jelent meg először verseskötete Gérecz Attila, a költő - 1956 mártírja címmel, a Stádium kiadónál, melyet 1995-ben a Füveskert, 2000. évben pedig a Sorsod művészete c. követett. Végezetül Gérecz Attila hiteles kézirata alapján 2000. és 2001. évben jelent meg a korábbi kiadások pontosított szövegét tartalmazó, Így bocskorosan c. kötet a Kráter kiadó gondozásában.

Egybeomlott könny és a vér,
nyílt seb lett az ország,
nyugatra pernyét hord a szél;
tanyák, falvak sorsát.
Csillag sincs, sötét az erdő,
mégis mécsek égnek!
Boldog Özséb szól az első
pálos remetének.

Szállj, ragyogj te mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény
- mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!

Kicsiny láng a hit, de tiszta
fehér, mint gúnyájuk,
sötét erdő zúgja vissza
csöndes imádságuk.
"Nézz le ránk, kik romok felett
fohászkodunk Hozzád,
áldd meg mind, kik fegyver helyett
kereszted hordozzák!"

Szállj, ragyogj te mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény
- mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!

S barlang ölén, cellák sötét
mélyén fények gyúlnak.
Népedért szólj, Boldog Özséb,
mondj imát az Úrnak.
Hívd egybe, ki hív és magyar!
Hívd, ki sebbel ékes!
Győzni fog, ki hinni akar,
s áldozatra képes!

Szállj, ragyogj te mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény
- mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!

Vác, 55.

Gérecz Attilát Bíró István alakítja.