NE LÉPJ A FŰRE!

Miért?

Mert életre lépsz, hajdan volt életre. Inkább tiszteld az életet, még ha fűszálnyi is...!

Iskoladrámánkban a nemzetnyi sok fűszál, az újra és újra megújuló hagyomány- érték tiszteletére adunk példát, mint már annyiszor az elmúlt tizenhat évben, amikor az utolsó magyar királyról, Mátyás királyról, névadónkról, gróf Széchenyi Istvánról, Álmosról, Árpádról és a honfoglaló őseinkről, az 1848-49-es hősökről vagy a vezérlő fejedelemről, II. Rákóczi Ferencről írtunk és játszottunk iskoladrámát a Pataky Művelődési Központban, Gödöllőn, Gyöngyösön, Vácon, Kisteleken, majd a felvidéki és kárpátaljai valamint az erdélyi magyaroknak, 2003-ban a Rákóczi szabadságharc zászlóbontásának 300. évfordulóján a párizsi Rossini Színházban.

Mindezzel megújítani szeretnénk az Európában is egyedülálló magyar színjátszást, a diákszínjátszást, az iskoladrámát. A 16-18. században főleg az egyházi iskolákban a színjátszás, a beszéd és mozgáskultúra, a közéleti szereplés a tanrend részeként élt, s azt a diákok az iskola falain túl a hozzátartozók, a világi és az egyházi előjárók valamint a város lakói előtt bemutatták. 

Az akkori társadalom megbecsülte a diákok játékát: 1666-ban I Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona esküvőjén a násznép, 1695-ben II. Rákóczi Ferenc és felesége gyönyörködött a diákok játékában. Ez utóbbi előadás Mátyás királyról szólt, akárcsak a mi első iskoladrámánk.

A szövegkönyveinket is mi írtuk, általában egy-egy tanéven át. Az 1956-os forradalom és szabadságharc szövegkönyvét részben Szakolczai Attila könyve, részben Pongrátz Gergely műve alapján írtuk.

 És köszönettel tartozunk a személyes visszaemlékezőknek: Pongrátz Ödönnek, Pongrátz Gergelynek, Arany Tibornak, a Bosnyák téri templom gondnokának, Drechsel Máriának, Gérecz Attila költő menyasszonyának, szülőknek, nagyszülőknek, mindenkinek, akik hozzásegítettek bennünket ahhoz, hogy drámánk ne csak dokumentumjáték legyen.

A Pesti család élete ad keretet a történetnek, az ő sorsuk hozza közel hozzánk a felejthetetlen napokat. Az aranykeret Gérecz Attila költő életének két villanásnyi szívbemarkolóan szép pillanata.

Az Előjátékban a Boldog Özséb himnusza pontos korképet ad, s nyomasztó légkörének hatását Fehér György Miklós zenéje felerősíti.

"Egybeomlott könny és a vér.

 Nyílt seb lett az ország", amikor

" Cellák sötét mélyén fények gyúlnak."

Innen talán könnyű volt elindulnunk nyolc szerzőtársammal, hiszen a kor költője kísér a forradalomba...

Óriási felelősség az önképzőkör vezetőjéé, az előadást megvalósító kollégáké.

 Nagy elkötelezett összefogás emeli vállára a darabot, s röpteti az előadást...

Mert mi hiszünk a színházban, a színház embernevelő erejében, a vonzásában, mely a régi "örökös tagokat" is fogva tartja, mert a játék, a mi esetünkben a saját alkotásainknak megélése, az éppen megformált nemzeti hős illetve történelmi esemény életre keltése, magunkhoz ölelése.

Szeretjük a színházat, az életet, nemzetünk múltját, és ebből kezdetben "csak" eljátsszuk a múltat, évek múltán pedig az iskoladrámáinkban szereplő diákjaink megvalósítják az eljátszott példaképek hatása alatt saját jövőjüket, nemzetünk jövőjét, mert a szó önmagában csak tanít, a megélt példa pedig vonz, cselekvésre ösztönöz, a jó példa a jó cselekvésre.

Ezért szeretnénk a NE LÉPJ A FŰRE! c. iskoladrámánkkal a minden hagyományos értéket eltaposó talpakat fékezni... és tiszteltetni az elföldelt múltunkat, az elföldelt magyar életeket! Őrizzük az ötven évvel ezelőtti áldozatok sírja fellett újra és újra kizöldülő füvet, a fűben élő és növekvő emlékezetet.